2008. március 25., kedd

Mimózasaláta

Sajnos megint elhalálozott a fényképezőm, egyesek szerint nem szeretgettem eleget, de hiába engesztelem, nem akar enyhülni.
Hiányzik már a blog, de képek nélkül nem lenne az igazi, úgyhogy megpróbálkozom majd valami szervízfélével, addig meg feldolgozom az eddig kimaradt képeket, sajna nincs belőlük túl sok.
Kezdem a kedvencemmel, ezt a salátát minden nap tudnám enni és sosem azért hagyom abba az evését, mert elteltem vele, hanem inkább azért, hogy ne fogyjon el olyan hamar :) A másik ilyen dolog a tiramisu, nem lehet belőle elég nagy adagot csinálni. Köretként is jól működik, de mi csak előszedjük a tálat és nekiesünk egy villával vagy kanállal (utóbbival jobban esik), amikor épp eszünkbe jut.

Recept:


  • 3 közepes méretű alma
  • 6 tojás
  • 10 dkg sajt
  • 1 doboz kukorica
  • 1-2 cs. újhagyma (ízlésfüggő)
  • só, bors
  • 1 dl tejföl
  • 1 dl majonéz
  • citrom

Elkészítés:

A tojásokat forrástól számítva 7 percig főzzük picit sós vízben, majd hideg vízzel lehűtjük. Az almákat meghámozzuk és nagylyukú reszelőn egy nagyobb tálba reszeljük. Meglocsoljuk kevés citromlével, hogy ne barnuljon meg. A sajtot ugyanezen a reszelőn ráreszeljük, majd a lecsepegtetett kukoricát is hozzáönjük. Az újhagymát karikákra vágjuk és ezt is beletesszük. A meghámozott tojásokból ötöt kettészedünk sárgájára és fehérjére, a fehérjét belekockázzuk a tálba (lehetőleg vágjuk egészen apróra), a többit félrerakjuk. Összekeverjük a tál tartalmát, majd külön tálkában kikeverjük a tejfölt a majonézzel és pici sóval, borssal. Átforgatjuk vele a salátát, majd üvegedénybe szedjük (aminek az alját kibélelhetjük szeletekre vágott retekkel is) , elsimítjuk a tetejét, rámorzsoljuk a sárgáját és a megmaradt egy tojást karikára szeletelve elrendezzük a tetején. Kb. 1 óra hűtés után lehet habzsolni.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the Impressora e Multifuncional, I hope you enjoy. The address is http://impressora-multifuncional.blogspot.com. A hug.

Névtelen írta...

jo kezdet

Katus írta...

Rég volt új recept! 2008 óta nem főzöl? :)
Katus